ide s tova ket eve mar, hogy nem irtam ide. ez a blog igy nyugodtan megkaphatna az abszolut lelki szemeteslada kategoria cimet...
de aki itt olvas, ha nagy ritkan is, az pontosan tudja, hogy milyen alkalmakkor ragadok itt billentyuzetet. hat igen, ez most megint egy ilyen alkalom.
angliarol nem irtam meg, pedig aztan sokszor rezgett a lec. mondhatni a blogon meg nem is lett publikalva, hogy en mar lassan ket eve angliaban elek, pedig aztan ha valahol, hat itt megeltem rovid ido alatt minden jot es rosszat, amit otthon is mar. valahogy megsem vitt ra a lelek a panaszkodasra, de egyszer ugy latszik, mindenhol eljon az a pillanat, amikor mar nincs mas, csak sajat magam, nincs hova menekulni, csak legbelulre.
volt egy parkapcsolatom. korulbelul annyi ideig tartott, amennyi ideig itt nem jelentkeztem. kicsit kevesebb, mert mar ket honapja veget ert. kegyes volt, a szuletesnapjan ment haza es hagyott itt. nem terek eszhez. eltelt ket honap, probaltam eros lenni, de nem terek eszhez.
eloszor haza akartam koltozni. aztan azt mondtam, kizart dolog, hogy feladjak mindent, nekem ezt tovabb kell csinalnom. aztan vettem egy nagy lenduletet, eldontottem, hogy megvalositom hirtelen minden almom, es akkor sajat magamra is irigykedni fogok, ha visszatekintek egy ev mulva ilyenkor, nemhogy masra. elkezdtem megint elni. lettek uj barataim. sok regit elkuldtem, nem keresem mar oket, mert nem erzem hogy fontos vagyok nekik. csak aztan tul ovatlan voltam. kozel engedtem magamhoz olyanokat, akiket nem kellett volna. kettot is..
az elmult ket honapban volt ket majdnem-kapcsolatom. mindegyikre tatottam a szam, hogy ilyen szerencsem nekem nem lehet, hogy ilyenek engem akarnak. es hat nem is lett, mert nem akarnak engem. pont ugyanaz a sztori mindketszer, ket teljesen kulonbozo ember, megis ugyanaz a banasmod. tuti velem van a baj, nagyon akarom, es amit nagyon akarok, az nem jon ossze. vagy kajak elijesztem oket azzal, hogy sugarzom magambol az oromot elore, vagy nem tudom. de ez nem palya.
a seggekrol most nem beszelek. en nem futok senki utan. tudomasul veszem azt, ami van, illetve, ami nincs, es probalok orulni sajat magamnak.
legalabbis probalnek.
eddig, otthon, magyarorszagon, ez mindig nyertes taktika volt. ha nem talaltam meg a boldogsagot masban, megtalaltam magamban. elkezdtem csinalni valami ujat, lett egy uj hobbim, vagy csak a szakmamba menekultem valami kis magam altal teremtett alternativ tarsasag leven vagy elen. ez itt nincs. idom sincs ra. ugy semmire nincs igazabol idom.
voltam most nyaralni. egy hetig azt ereztem, hogy szarnyalok. "hazajottem" ket napja, es azota vagyok depresszios. numero dos ugyanis meg a randikeresemre sem valaszolt, holott mig tavol voltam vegig irogatott. nem vagyok agressziv, de ilyenkor torni-zuzni tudnek. nem azert, mert kocsog, hanem mert egy pillanatig is masnak gondoltam. pedig figyelmeztettek. es persze kiket ignoraltam, a figyelmeztetoket. gondoltam irigyek, hogy egyszer en is lehetek boldog. aztan tessek. lofaszt. igazuk volt. megkaptad, kevin, most fojj csak a sajat levedben.
es megint ott tartok, hogy nincs miert maradnom. ha pedig nincs miert maradnom, menekulni kell. de hova? haza? lofaszt. el? hova? mashova? talan. vannak itt tervek; a, b, c meg d. aztan, hogy melyik lesz, meg nem tudom. egyelore elni sincs kedvem, nemhogy valasztani.
el kellene tunni a vilag szeme elol kicsit. most ugy jo lenne sehol sem lenni.
holnap reggel munka van.
dolgozzatok ti is. aki dolgozik, nem gondolkozik.
mar ha elvezi.
en nem elvezem.
:)
